2018. február 28., szerda

De ki menti meg a lelkemet?! Pt. 05.



Hello!

Hát újra itt! Tudom, tudom, nem siettem el…
Köszönöm szépen a kattintásokat és Nagy Andreának a kommentet. Nagyon örültem, hogy írt és bevallom, jól is esett, a véleménye. Persze, nem akartam felzaklatni, de ha valakiben, bármilyen érzelmet előcsalogatnak az írásaim, már megéri csinálnom.
És hogy minden rendben van e velem? Hát ezt nem állítanám biztonsággal, sőt a rózsaszín felhő messze áll tőlem, körülöttem is van gond. Viszont alapból ilyen szomorú beállítottságú vagyok, nem megy túl jól a happy and, de lesz olyan is, ígérem.
Na, de sok voltam, jöjjön az új rész!

Szerző: xxslashxx
Cím:
De ki menti meg a lelkemet?!
Korhatár:
16
Szereplők:
Bill, Tom
Műfaj:
slash, twincest
Figyelmeztetések:
F/F, trágár beszéd, túlzott romantika
Publikálva:
2010. október 12.


De ki menti meg a lelkemet?!


Hogy rettenetes elhiszem, de így igaz, ha szeretsz, élted legyen öngyilkosság,
vagy majdnem az...

Tom ott állt hátát nekivetve az ajtónak.
Sápadt volt az arca, szemei tompa fénnyel csillogva révedtek a távolba. Azt hittem engem néz, de pillantásai áthatoltak rajtam és a csupasz falra szegeződtek. Pulóverén, a mellkasánál, hatalmas sötét folt éktelenkedett, a nadrágja sáros volt. Döbbenetes látványt nyújtott.
-Bejöhetek?- kérdezte alig hallhatóan.
Furcsán formálta a szavakat. Eltelt néhány másodperc, míg rájöttem, hogy ittas.
-Hogyne. - feleltem szaporán bólogatva.
Tom belépett a szobába és becsukta maga után az ajtót.
-Mi történt Tom? - szegeztem neki a kérdést rögtön.
-Tartsak élménybeszámolót? - húzta fel a szemöldökét Tom.
-Persze! Mennyit ittál?
-Jó sokat, amennyit bírtam, amennyi pénzem volt rá. - legyintett Tom és megtántorodott.
Elkaptam a karját, de nem akarta, hogy felsegítsem, inkább leült a földre és bámult maga elé.
-És mi lett a pulóvereddel? Az ott rajta vörösbor?
-Jaj Bill, tényleg számít? Leöntöttem vagy lehánytam, mit tudom én! - vonogatta a vállát ikrem és végigsimította a foltot a pulóveren.
-Fogadjunk el is estél, tiszta sár vagy. - jegyeztem meg.
-Aha. Kurva gravitáció. - Tom elvigyorodott, de csak egy pillanatra, mire én is mosolyogtam volna, az ő arcát ismét a rosszkedv árnyékolta be.
Egyik lábamról a másikra álldogáltam és nagyon nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Szerettem volna segíteni, de nem tudtam mit tegyek. Régebben is megesett, hogy Tom felöntött a garatra és úgy jött haza. De akkor vicces volt a dolog, ahogy dőlöngélve bújkált anya elől én meg mindenféle meséket találtam ki, miért olyan falfehér és miért rohant el hányni.
Ez a mostani ittassága azonban más volt. Cseppet sem humoros. Leültem hát mellé és lopva figyeltem, ahogy előhúzott egy szál cigarettát és a szájába tette majd az öngyújtóját kezdte el suta mozdulatokkal keresni, de miután nem találta, dühösen hajította el a cigit.
-Anya nagyon mérges lesz, ha meglátja, hogy be vagy rúgva. - mondtam neki óvatosan.
Tom szemei elkerekedtek, arcán megvető mosoly suhant át.
-Anya...majd pont ő fog nekem magyarázni azok után, amit ma csinált velem. Gyűlölöm! - jelentette ki.
Meglepett az erős indulata anya irányába.
-De miért mondod ezt? És egyáltalán miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül.
-Arról, hogy anya magasról tesz arra mi a franc van velünk, élünk, vagy halunk, hogy boldogok vagyunk e, vagy csak vegetálunk, itt ebben az életnek nehezen hívható szarban!
-Lassabban Tom. Nem értem. - vágtam a szavába.
Ikrem eléggé ki volt készülve, fel volt kavarva és nagyon hadart. Tele volt heves érzelmekkel.
-Ma volt a suliban a nyílt nap. A szülőknek el lehetett menni és megnézni, hogy tanul a gyerekük, a gyakorlati órákon elkészült munkáikat is bemutatták. Mindenkinek eljöttek a szülei, egyedül csak nekem nem. Hetekkel ezelőtt szóltam anyának, sőt még ma reggel is mondtam, hogy ne felejtse el. Azt mondta ott lesz, de nem ért oda. Felhívtam, sürgős értekezleten volt. A titkárnőjével tudtam csak beszélni. Telefonáltam apának is. Azt mondta, ha előbb mondom talán, de így, ilyen hirtelen nem tud ide utazni. Senki nem volt egyedül azon a kibaszott nyílt tanítási napon. Kivéve engem. Pedig még a nevemet is felolvasta az osztályfőnök, mert mostanában ügyes dolgokat készítek gyakorlaton. Láttam a sajnálatot a szemében. A rohadt életbe! Engem ne sajnáljon senki! - Tom ismét cigaretta után nyúlt, de a keze megállt a doboz tetején.
Összeszorult a szívem a hallottaktól. Istenem...
-Nem is tudom, mit mondjak. - csóváltam a fejem.
Olyan jó lett volna valami bátorítóval előrukkolni, de Tom tehetetlen dühe és hatalmas csalódása teljesen letaglózott. Nem értettem, anya hogy csinálhatta ezt. A munka az csak munka, de mi vagyunk a gyerekei.
-Ezt nem bocsátom meg neki, ezzel elásta magát. - mondta Tom és nagyot sóhajtott.
Szomorú csend állt be köztünk, amit én törtem meg, kis idő elteltével.
-Én szívesen elmentem volna, ha szólsz. Biztos jobb lett volna, mint az iskolában. Képzeld, Andreas mindenáron rám akart erőltetni egy találkozót, egy Sabrina nevű lánnyal és a barátnőjével. De az utolsó percben inkább hazajöttem. Azt hiszem, Andreas most nagyon haragszik. - meséltem Tomnak, de rögtön meg is bántam, hogy rázúdítottam a problémámat. Milyen ostoba vagyok! Viszont Tom nem volt közönyös, sőt érdeklődés csillant a szemében.
-Komolyan, fogtad magad és leléptél? - forgatta a kezében a cigarettásdobozt.
-Nem akartam az egészet, Andreas erősködött. Megijedtem, pánikba estem. Úgy éreztem, menekülni szeretnék és egyedül lenni. Én nem tudtam volna jól érezni velük magamat! - próbáltam Tomnak magyarázni kusza érzelmeimet, miközben ismét lázba jöttem,  mert eszembe jutott, hogy magamra haragítottam Andreast, sírva jöttem haza és Gordon is újra hozzám ért, mégis egész nap csak ikrem járt a fejemben.
-Nem szereted a lányokat? - kérdezte ekkor Tom.
A kérdése úgy hatott, mintha eltaláltak volna egy jó nagy kővel. Nem számítottam rá. Meg hát mit is felelhetnék erre?
Hogy nem vonzanak a lányok és fura mód nem érdeklődök a fiúk iránt sem? Hogy nem régen rájöttem, az egyedüli, aki kihoz belőlem minden szenvedélyt, az a saját testvérem? És még itt van a nevelőapám is, aki tönkretette az életemet...
A szemeim elhomályosultak.
-Ezt miből gondolod? - kérdeztem vissza remegő hangon. Tettetnem kellene a felháborodást, hogy ne fogjon gyanút, de nem ment.  
-Máskor is akartam már kérdezni. Nem szeretnélek megbántani, de berúgtam, tehát őszinte vagyok. Én igenis el tudom képzelni rólad, hogy nem érdekelnek a csajok. - Tom hirtelen mozdulattal hátra vetette magát a padlóra. A feje nagyot koppant a talajon, de nem bánta.
-Tom ez olyan bonyolult, nem kellene ilyenekről beszélnünk! - ráztam a fejem. Bevillant Gordon elégedett képe, ahogy együttlétek után hever az ágyon. Mérhetetlen keserűség öntött el.
-Miért nem? Az ikertestvéred vagyok! Kivel dumáljak ilyen témákról, ha nem veled? Nos, Bill, mi az igazság?
-Hagyjuk ezt Tom. Úgysem értenéd és nem is lehet elmondani. - tiltakoztam, de Tom megfogta a karomat.
-Nem lehet? Ki tiltja meg? És ne mond, hogy nem érteném, mert megértem, ha elmagyarázod.
Mintha áramütés ért volna, mikor ujjai a karomat érintették. Nem is ellenkeztem, hagytam, hogy gyengéden, de mégis határozottan maga mellé húzzon a földre. Az arcunk közel került egymáshoz. Soha nem voltunk talán ilyen szorosan, egymással szemtől-szembe.
Reszketni kezdtem minden porcikámban, ahogy ránéztem. Szóra nyílt a szám, bár fogalmam sem volt, mit akartam mondani. Végül csak egy sóhaj hagyta el az ajkamat. Tom még mindig fogta a karomat, a szorítása lassan engedett.
-Van valakid ugye? Egy fickó. - az italtól bágyadtan pillantott rám.
-Tom, hogy gondolhatod ezt. - gombócot éreztem a torkomban és mintha lázam lett volna. Zavartak a kérdései ugyanakkor megszédített, hogy itt van előttem néhány centire. Részegen, szomorúan, csalódottan...és nagyon izgatóan...
Ezt a Tomot nem ismertem. De rettenetesen vonzott.

-Nem baj, ha van, csak mond meg! Ne beszélj mellé! Olyan sok a kurva hazugság. Látod, anya is becsapott, apa sincs itt. Legalább mi legyünk őszinték! Úgy látszik ketten maradtunk egymásnak. - Tom keze, ami eddig a karomon volt, most váratlanul a nyakamra került. Ujjai hidegnek tűntek, vagy csak az én bőröm volt tűzforró. A vér az arcomba szökött az érintéstől, az ajkam másodpercek alatt kiszáradt, szomjúságot éreztem a csókjára, ahogy néztem az ajkát és a fényes piercing karikáját. Annyira kihívó volt és olyan erotikus.
Hasonlóan nézett rám mint, a szobájában és anya kocsijánál, de az alkohol most kicsit zavarossá tette a tekintetét.
Mégis, a pillantása majd elégetett, a szeme elvarázsolt. És megmagyarázhatatlan kifejezések voltak az arcán, amiket sohasem láttam még.
Vad vágyak rohantak meg, amik súlya alatt már nem tudtam józanul gondolkodni, szürke köd borult az agyamra. Két nap alatt közelebb került hozzám, mint eddig bármikor. És ez a közelsége megrészegített.
 -Van valaki, csak nem úgy ahogy gondolod. Igen, van, de annyira nem akarom, hogy legyen. Mert nem jó...- nyögtem ki és hirtelen el is hallgattam. Belém csapott a felismerés. Te jó ég, mit tettem? Miért beszéltem erről? Nem jártathatom a számat. Még akkor sem, ha Tomtól elvesztem a fejemet!
-Nem jó? Úgy érted, kényszerít? -Tom érdeklődését felkeltette előbbi, elharapott mondatom. De éreztem, nem szabad többet elárulnom, Tom így is többet tud, mint kellene. Eddig titokban tartottam, nagyon ügyeltem rá, hogy ki ne derüljön, nem lehet, hogy pont én szegem meg a magamnak tett eskümet.
-Hagyjuk.- hárítottam, de Tom nem adta fel olyan könnyen.
-Bántott? - emelte fel a hangját indulatosan ikrem.
Már éreztem, hogy hatalmas hibát követtem el ezzel, hogy egyetlen szót is felfedtem az egészből.
-Ne kérdezősködj Tom! Kérlek! - fel akartam kelni a földről, de Tom nem hagyta. Nyakamon lévő tenyere a vállamra nehezedett és visszanyomott a padlóra.
-És ki az? Tudnom kell! Elkapom és széttépem! Nem hagyom, hogy olyat tegyen, amit te nem akarsz. Látom a szomorúságot rajtad Bill. Már egy ideje nem olyan, vagy mint rég. Ki vele, ki az a fasz!
Tehetetlenül vergődtem a keze alatt, nem tudtam szabadulni. Tom bizonyult erősebbnek. Még alkohol hatása alatt is.
-Nem akarok erről beszélni! Hagyj már békén! - kiáltottam fel pár percnyi dulakodás után.
Tom megrökönyödött a kitörésemtől. Akkor már nem szorított olyan erősen.
Feküdtem a talajon és teljesen leizzadva, hangosan zihálva meredtem Tomra, aki végül levette a kezét rólam. Úgy látszott menni készül, imbolyogva próbálkozott felülni.
Nem ezt akartam. Csak vele akartam lenni. Tényleg mindent elrontok. Még ezt a papírvékony kapcsolatot is darabjaira téptem a szánalmas viselkedésemmel. Nem hagyhatom, hogy most elmenjen, hogy megint egyedül legyek, mint általában. Szükségem van rá!
-Maradj!- szóltam, amikor éreztem az ujjait lecsúszni magamról.
-Azt akarod, hogy...- Tom keze megállt a levegőben.
-Ne hagyj itt kérlek, ne vedd el a kezed. - kértem elgyengülve.
-De ha az a férfi erőszakoskodott veled, akkor gyűlölsz minden érintést. - mondta Tom bizonytalanul, mint aki nem értett semmit. Igazság szerint én sem tudtam mi ütött belém, honnan jött hirtelen a bátorság, de megfogtam a csuklóját, a tenyerét pedig váratlanul odahúztam a mellkasomra.
-A te érintésed az egyetlen, amit nem gyűlölök...

folytatása következik...