2017. június 29., csütörtök

Jó éjszakát!



Sziasztok!

Tudom, régen jártam erre és régen született új bejegyzés a másik blogon is. Fogom majd folytatni, de nem tudom mikor, most olyan sok minden történik velem és körülöttem, nagy változások zajlanak az életemben, hogy az írásra alig-alig jut időm. De nincs elfelejtve, és egyszer biztos be fogom fejezni. Addig is köszi a türelmet, jó nyarat és ha már nyár...itt egy kis nyári twc :P


Szerző:      xxslashxx
Cím:          Jó éjszakát!
Korhatár:   12
Szereplők:  Bill, Tom
Műfaj:        slash, twincest
Figyelmeztetések: F/F, trágár beszéd, túlzott romantika
Publikálva: 2010. július 13.




Tom ült a kör alakú asztalnál italokkal körbevéve és csak nézett maga elé.  A feje már fájt az órák óta hallgatott monoton, rendkívül hangos zenétől,torkát kaparta a cigarettafüst, a szeme pedig káprázott a villódzó fényektől.
Nézte az asztal körül táncoló, alig tizenéves lányokat, akik néha kihívó mosollyal arcukon illegették magukat mindenkinek, aki megnézte őket vagy beállt hozzájuk táncolni.
Tom nem is tudta mit keres itt. Oké, persze Andreas bulija, illett megjelenni, de úgy érezte kinőtt már az ilyesmiből, nem erre vágyik, valami mást akar, máshol lenni, mást csinálni. Kicsit többet szánt magának, mint egy béna házibulit, olcsó italokat, fülsüketítő zenét és ezt a szánalmas erőltetettséget.
Bill jelent meg az asztal mellett, kezében egy szelet tortával.
-Hoztam neked sütit. - mondta és lerakta a tányért Tom elé, aki hevesen félre is tolta.
-Légy szíves Bill, hanyagolj a süteményeddel együtt jó?! - morgott és mélyet szívott cigarettájából.
-Nem érzed jól magad?- kérdezte Bill, de Tom nem hallotta szavait a hangos zenétől.
Legyintett és szóra sem méltatta Billt, aki megunván az ácsorgást el is ment onnan.
Tom csak nézett utána. Hihetetlen hogy Billnek jó ez az egész! Ő nem is akart eljönni, Andreas erősködött és végül is Tom cipelte ide ebbe a "nagyszerű buliba".
-Egy nagy rakás...- csóválta a fejét Tom és felpattant az asztaltól, a szék, amin ült hangos csattanással zuhant a földre.
Bill nem messze állt az asztaltól. Figyelte a táncolókat, kezében egy átlátszó műanyag pohár,  amibe valami fura színű ital volt. Nem úgy tűnt, mint aki túl jól érzi magát, de különösebben azt sem lehetett látni rajta, hogy unatkozna.
-Nem lépünk le innen?- bökte oldalba Billt Tom, amint odaért.
-Tessék?- próbálta túlkiabálni a zajt Bill.
-Mondom, húzzunk el innen a vérbe! Olyan szar ez az egész, hogy mindjárt hányok!
-Na de...- értetlenkedett Bill, Tom viszont megfogta a karját és kifelé rángatta a helyiségből. Billnek annyi ideje volt csak, hogy lerakja a poharát egy asztalra.
A kinti hűvös levegő szinte arcon csapta Tomot, ugyanakkor üdítően is hatott rá csakúgy, mint a csend. Átlagos márciusi éjszaka volt.Kicsit csípős még ,de már érezni lehetett a tavaszt.
-Hova megyünk?- kérdezte Bill csodálkozva, ahogy Tom semmit mondó arccal csak ment gyorsan előre, mintha menekülne.
Elhagyták az utcát, ahol az összejövetel volt és váratlanul befordultak a park irányába.
-Tom álljunk már meg, ne rohanj úgy kérlek!- Bill megtorpant és kérdőn nézett ikertestvérére.
Tom is megállt és lassan elvette a kezét Bill karjáról.
-Mire volt ez jó?!
-Ugyan már Bill, ne játszd, meg hogy baromi nagy kedved van Andreas idióta bulijába dekkolni. El sem akartál jönni rá, úgyhogy nem kell a színjáték.- mondta Tom és körbenézett a kihalt környéken.
Sehol nem volt mozgás, se autók, se járókelők. A park kovácsoltvas kapuja kicsit kisértetiesen nyikorgott a lenge szélben.
-Te akartad, hogy eljöjjek.- mondta Bill.
-De már bánom. Meg azt is, hogy én eljöttem. Mert unalmas! Érted?!- Tom elindult a park bejárata felé.
Bill utánaeredt.
-A bulik tudod mindig ilyenek...zene meg tánc...mint általában.- mondta Tom nyomában sietve.
-Ja...tömény unalom! Unom már az egészet! A bulikat, a hülye csajokat, az idétlen zenét meg az ihatatlan löttyöket és a seggfej haverokat is, akik másról sem tudnak beszélni mint a dugásról.- mondta Tom és rákanyarodott az aszfaltos sétányra.
Bill kitartóan követte.
-Régen nem untad.
-Most úgy érzem,  egy percig sem tudtam volna tovább ott maradni! Mit csodálkozol ezen?!- morgott Tom.
Megállt egy nagy szoborcsoportnál.
Bill ekkor ért melléje.A szemében továbbra is értetlenség és kérdések tükröződtek, amikre Tomnak nem volt kedve válaszolni, nem volt kedve megindokolni miért ment el csak úgy a buliról és miért rángatta magával Billt.
-Unom a várost. És unom az egész életemet.- motyogta, de a kijelentés inkább magának szólt.
Felkapaszkodott a szoborra. Maga sem tudta miért, elkezdett mind magasabbra mászni rajta.
-Most meg mit csinálsz?- kiáltott neki Bill.
-Megnézem a kilátást!- felelte Tom.
-Gyere le, mert leesel! Ez balesetveszélyes!- toporgott Bill a szobor tövében.
-Ne nyávogj már! Mi ebben a veszélyes?! Nem is magas annyira! És már látom a fényeket.- hurrogta le ikrét Tom.
Csakugyan, narancsos és vöröses halvány fényeket látott a távolban.Talán a szomszéd város fénysugarai voltak.
Az biztos, hogy szépen világítottak. Túl szépen is talán. Reménykeltően. És Tom elvágyódott arra, ahonnan a fények jöttek.
-Miféle fényeket?- kérdezte Bill egy kis idő elteltével.
-Gyere fel és megtudod! - mondta Tom válasz helyett.
-Nem megyek, túl magas, inkább gyere le te is!- kérte Bill, de Tom ügyet sem vetett rá.
-Jaj Bill fussál már egy kört a parkban és nyugodj le. Szétmegy a fejem a nyivákolásodtól.  Az agyamra mászol...érted?!- mérgelődött Tom és megcélozta a szoborcsoport legmagasabban lévő részét ahonnan biztosan nagyon jól látszik minden.
Hogy mit akart látni pontosan nem tudta, de azt igen hogy mit nem. És ezt a szürke várost semmiképpen sem.
-Tom kérlek, gyere le! Le fogsz esni!- kiabált neki Bill.
- Bill fogd már be! Nem veszed észre, milyen kurva idegesítő vagy?!- ordította vissza neki mérgesen Tom, miközben a vaksötétben tapogatózva próbált feljebb jutni. A szobor vizes és elég csúszós volt a harmattól, azon kívül nem éppen arra volt tervezve, hogy mászkáljanak rajta.
-Most már eleget szórakoztál Tom. Gyere, menjünk haza.- mondta Bill.Tom lenézett rá. Már amennyit a sötétben látott testvéréből. Épp valami frappánsat akart mondani, mikor megcsúszott a lába és hanyatt zuhant a szoborról. Még hallotta, hogy Bill felkiált, a többi esemény kiesett az emlékezetéből.
Mikor kinyitotta a szemét Bill már ott térdelt mellette. Pár másodperc telhetett el.
-Szóltam, hogy gyere le.- mondta szemrehányóan.
Tom erre nem válaszolt semmit. Az oldala meg a háta kicsit sajgott és az egyik keze is. Bill fényt csinált a mobilja segítségével.
-Te jó ég Tom, mi történt veled?- kiáltotta Bill kétségbeesett hangon. Tom a kezére nézett. A pulóvere alaposan szétszakadt és az alkarjánál, a csuklója környékén hosszú, vérző horzsolás éktelenkedett.
-Ez csak vér...látod milyen szép piros?!- mosolyodott el, de Bill nem volt ilyen vicces kedvében.
-Szerencse, hogy nem történt komolyabb bajod. És még van kedved poénkodni?! Tényleg, ne menjünk be a kórházba? Lehet, hogy egy röntgen nem ártana...
Tom felült. A feje rögtön zúgni kezdett.
-Nem kell semmi. Jól vagyok. Csak keressünk, egy helyet ahol leülhetek és ahol kicsivel világosabb van. Nem vagyok hozzászokva a kaszkadőrmutatványokhoz.- és váratlanul felpattant jelezvén hogy Billnek nincs oka aggódni.
-Hát jó...- bólogatott döbbenten Bill és látszott rajta, hogy nem bírja követni testvére észjárását.
Nem mentek túl messzire. A park közepén szökőkút állt. Tom oda ült le és rögtön rá is gyújtott.
-Nem hiszem el, hogy dohányzol...- morgott Bill, ahogy mellé telepedett.
-Hagyjál már. Rosszabb vagy, mint anya...- fújta ki a füstöt Tom.
-Mi szükség volt erre az egészre? Rosszabbul is végződhetett volna. Tényleg oké minden? - Bill Tom csuklóját vizsgálgatta a tekintetével.
-Semmi bajom már mondtam! Mi az Bill, neked nehéz a felfogásod?!
-Lehet. De az is megeshet, hogy te nem vagy valami érthető. Kirángatsz a buliból és összevissza beszélsz, hogy ezt is unod, azt is unod. Aztán, mint egy tízéves, felmászol a szoborra meg, valami fényeket emlegetsz. A végén meg premier plánba leesel. Tudod, hogy megijesztettél!? Mond Tom beszedtél valamit, vagy mi van?- dühöngött Bill.
-Úgy érted valami ütőset? Fájdalomcsillapítót vagy antidepresszánst?- kérdezett vissza röhögve Tom.
-Igen úgy értem! Nem viselkedsz normálisan, azt lássuk be. - vágta rá Bill még mindig felháborodva.
Tom elmosolyodott és mélyet szívott a cigarettájából.
-Erre az érzésre nem hatna semmilyen fájdalomcsillapító vagy kedélyjavító.- mondta keserűen. Bill nagyokat pislogott.
-De hát mi a gond? Nem vagy boldog?
-Mi a jó kurva élettől lennék?! Csak élem a napjaimat és nem történik semmi! Kibaszottul unalmas itt már minden! Lélekölő! Vágod Bill?! És én minden reggel megígérem magamnak, hogy elhúzok végre, mégsem ülök fel arra a nyomorék buszra, hogy elvigyen egy jobb élet felé. Mégsem teszem meg és az a rohadék este még mindig itt talál. Hát ettől legyek boldog?! - magyarázta indulatosan Tom és érezte, hogy az idegességtől reszketni kezd. Régóta benne voltak ezek a gondolatok, csak éppen nem tudta kinek elmondani.
-De hát itt születtél, itt van a családod és a barátaid. - monda Bill.
-A barátaim?! Haha persze!Egy pár suttyó, akinek csak a pián, meg a kefélésen jár az a csökött agya. A barátaim? Ki? Például Andreas, aki mostanában azzal tölti minden hétvégéjét, hogy hullarészegre leissza magát, hogy egy értelmes szót ne tudjon mondani?! A családom meg...na hagyjuk...- legyintett Tom és messze pöckölte a cigarettacsikket.
-Velünk mi bajod?- nézett a csikk után Bill, majd kérdőn fordult Tom felé.
-Az, hogy elegem van belőletek is. Anya állandóan Gordonnak ugrál, aki felrakja a lábát az asztalra és elvárja, hogy kiszolgálják, de cserébe nem tesz semmit sem.Te meg Bill ne is haragudj, de egy lúzer vagy...Ennyi.- vont vállat Tom.
-Ezt nem hallgatom tovább...- Bill előkapta a mobilját.
-Mit akarsz csinálni, felhívod a rendőrséget?- gúnyolódott Tom.
-Nem. Anyáékat hívom, hogy jöjjenek értünk és vigyenek haza. Bár téged inkább az elmegyógyintézetbe kellene vinni, mert súlyos az állapotod.- Bill megnyomott egy gombot a készüléken.
-Felejtsd el! - Tom váratlanul kikapta a kezéből a telefont és belehajította a szökőkútba. Bill tágra nyílt szemmel nézte a vízben elmerülő mobiltelefont.
-Ezt igazán nem kellett volna Tom.- suttogta megbántva.
Tom is csak bámulta a fodrozódó vizet. Nem ezt akarta, csak az indulatai vitték. Nem az ital, mert szinte semmit sem ivott az este folyamán. Nem is valamiféle gyógyszerek, mert nem szokása ok nélkül bekapkodni mindent. Egyszerűen dühös lett. Mindenre.  Bill értetlen faggatózására, a saját bénaságára hogy még egy szoborról is képes leesni, de a várost elhagyni már annál kevésbé.
-Ne haragudj! - mondta halkan.
Bill nem szólt erre semmit csak ült ott reményvesztetten. Pár percig Tom is csak nézett maga elé szótlanul majd hirtelen felugrott.
-Kiveszem! - csak ennyit mondott és mielőtt Bill bármit is reagált volna, belegázolt a vízbe.
-Tom te tényleg megbolondultál! Gyere már ki! A telefonnak már úgyis mindegy! - hadonászott a szökőkút szélén Bill, de Tom nem zavartatta magát, elbotorkált a térdig érő hideg vízben és diadalittasan emelte mobilt amint meglátta.
-Megvan! Nem is hajítottam messzire. - vigyorgott és kifelé indult.
De Bill nem osztozott az örömében csak a fejét rázta csalódottan.
-Most tiszta víz lettél. Így akarsz hazajönni?- nézett végig testvérén, amikor az kiért és lehuppant ugyanoda ahol az előbb ült.
-Busszal megyünk. - rántotta meg a vállát Tom.
-Feltéve, ha felengednek minket. Mondtam, hogy hagyd a csodába a telefont, már úgyis tönkrement. - forgatta kezében a vizes mobilt Bill.
-Hátha nem. Szedd szét és hagyd hogy megszáradjon. - tanácsolta Tom.
-Majd otthon. Indulhatunk? - süllyesztette Bill a zsebébe a mobilt.
Tom még nem akart hazamenni.Nem volt álmos és fáradt sem. A keze sem fájt már annyira. Érthetetlen haragja elmúlt, de mardosta a bűntudat, amiért ezt csinálta. És hogy úgy beszélt Billel,  mint egy kutyával. Pedig milyen aggódva hajolt föléje mikor leesett a szoborról. Igazi féltés volt az arcán, nem megjátszotta. Ő viszont eléggé el nem ítélhetően viselkedett vele, és amiket mondott...
-Nem maradhatnánk még? - kérdezte.
Bill fura képet vágott.
-Minek? Azt hiszem, ma már megvolt minden, amit el lehet képzelni, sőt az is amit nem.
-Bocsáss meg! Nem akartam tönkretenni a mobilodat. És nem akartam olyan szemétségeket mondani. Nem igaz, hogy lúzer vagy Bill. Csak épp nem vagy olyan, mint én.
-Miért te milyen vagy? - vágott Tom szavába Bill.
-Azt hiszem kiégett vagy elfásult, vagy hogy mondják. Akinek már minden mindegy, és aki csak mondja, hogy elmegy innen, mégis marad. Az az igazság hogy csalódtam a barátaimban, akik már nem is annyira barátok, ahogy kezdünk felnőni, csajoznak, buliznak, tesznek rám és a közös balhékra és szép lassan minden emlék elhalványul. Nem érzem, hogy otthonom lenne ez a hely.  - Tom a földet bámulta és figyelte, hogy csepeg a nadrágjából a víz.
-Értelek Tom.- bólogatott Bill.
-Tudom, hogy értesz.És azt is hogy te nem ilyen vagy. És ez jó...
-De nem kellene, hogy ezt érezd! Én itt vagyok, rám számíthatsz, bár nem hinném, hogy az én társaságom kellene neked! - mosolyodott el Bill.
-Most jó hogy itt vagy Bill és köszönöm! Talán ez az este kellett, hogy rájöjjek, te vagy a legjobb barátom....illetve te vagy az egyetlen barátom...És miattad lehet, hogy nem is ülnék fel arra a buszra, ami a nagyváros fényei felé vinne...- Tom arcán is megjelent egy halvány mosoly.
-Azok a fények, amiket annyira látni akartál a szobor tetejéről?- kérdezte Bill.
Tom bólogatott és keze Bill kezéhez ért.
-Hideg a kezed.- mondta Bill.
-Fázom. - suttogta és közelebb húzódott Billhez, majd testvére arcát kezdte nézni. Sokat gondolkodott már régebben is mert nem értette, hogy akik egyszerre születnek, miért ilyen különbözőek mégis. Bill kedves volt és különleges. Talán épp olyan magányos, mint ő de ezt mégis jól viselte és próbálta a legjobbat kihozni a helyzetből. Nem rendezett jelenetet, nem hisztizett és nem csinált nyaktörő mutatványokat, csak mert unta az egészet. Tele volt a szíve szeretettel és Tom ezt gyakran elfelejtette, nem törődött testvére érzéseivel. Igazság szerint már a saját magáéval sem.
Nézte Billt, ahogy ott ült vele szemben a szökőkút szélén, ölbe tett kezekkel és ezerféle kimondatlan kérdéssel a tekintetében.
-Nem is olyan rossz ez az este. - mondta váratlanul.
-Ahogy vesszük Tom. Fogalmazzunk úgy, hogy nem mindennapi. - javította ki Tom szavait Bill.
-Te sem vagy az! - Tom szemei végigsiklottak ikertestvérén.
-Én?!- Bill meglepett arcot vágott.
-Aha.
-Na, ezt sem mondtad még nekem. Azt hogy lúzer azt igen de hogy....
-Hé haragszol még? Nem akartam tuskó lenni...- Tom még közelebb ült Billhez és végigsimított az arcán, Bill csodálkozva nézte.
-Nem haragszom. De te mit csinálsz?- kérdezte álmélkodva.
Tom odahajolt Billhez és megcsókolta a homlokát, aztán Bill arcát és végül ügyetlenül a száját. Bill elhajolt tőle.
-De Tom, mi van veled?!  - dadogta zavartan.
Tom a fejét rázta.

-Nem tudom...csak úgy...- válaszolt halkan és újra megcsókolta Billt. Azt várta, hogy testvére megint elhúzódik, de döbbenten tapasztalta, hogy Bill ajkai készségesen szétnyíltak, ahogy találkoztak az övével.
Tom nem tudta, ezt miért csinálja...Pár hónapja Andreas részegen azt mondta hogy Bill az egyetlen fiú akit megdugna, mert annyira lányos, hogy már már izgató. Ezen nevettek és Tom mondott pár csúnyát a barátjára, de szöget ütött a dolog a fejébe és egy délután alaposan végignézte Billt, amint a nappaliban a tankönyve felé hajolva olvas.  Gyomrában fájdalom ébredt tőle és belátta Andreas részeg fecsegésének van alapja. Bill felkavaró és valamilyen módon izgató a számára.
Tom keze végigfutott Bill haján aztán a vállán, majd le a hátán és türelmetlenül nyúlt be testvére ruhája alá.Bill kicsit megugrott az érintésétől, nyilván mert hideg volt a keze, vagy mert megijedt, bár ennek utána semmi jelét nem mutatta.
Tom megszédült, ahogy ott csókolóztak a kihalt parkban. Arra gondolt milyen vicces lenne, ha épp pár jól működő térfigyelő kamera kereszttüzében csinálnák mindezt. Végre valami izgalmas történne ebben a porfészekben...
Bill teste forró volt, ahogy végighúzta tenyerét rajta. Érezte testvére bátortalan érintését az ő ruhái alatt is. Már nem is fázott, pedig nadrágja még mindig vizes volt, de melegítette, mi több felhevítette Bill közelsége és ahogy csókolja, mintha sosem akarná abbahagyni, holott az előbb még ő csodálkozott a legjobban.
Tom keze Bill ruhái alatt testvére nadrágjában ütközött, gyorsan elkapta a kezét onnan és most ő hajolt el Bill arcától.
-És veled mi van Bill?! Miért engedted meg? - kérdezte nagy sóhajjal.
-Talán mert jó...- felelte bizonytalanul Bill és látszott rajta hogy most zavarba hozta Tom kérdése és átható pillantásai. Gyorsan a szökőkút irányába nézett, mintha valami érdekes lenne ott, pedig csak néma sötétség ült a vízen.
Tomnak pedig akaratlanul is eszébe jutott újból Andreas kijelentése.
-Hm, egyszer Andreas részegen azt mondta, hogy lefeküdne veled mert olyan vagy mint egy lány...vagy legalábbis valami ilyesmi...- mondta röhögve és élvezte ahogy Bill megrökönyödve néz rá.
-Micsoda?! - Ezt mondta?
-Hát ja, és tényleg van ebben valami, mert ahogy csókoltál és egyáltalán ahogy hagytad magad nekem is. Tutira veszem, hogy te is ugyanúgy sikítanál és ugrálnál alattam, mint bármelyik hülye picsa a környékről....Mondjuk bepörget hogy ilyen vagy, nem hittem volna hogy így is tudsz hatni rám...- Tom Billre nézett és már érezte, hogy nem kellett volna ilyen kegyetlenül őszintének lennie. Bill arca elkomorult és felpattant a szökőkút pereméről.
-Nem esett jól hogy ezt mondtad, még ha ez is a véleményed. Durva vagy és közönséges Tom! - ezzel elindult a park kijáratához.
-Hé Bill ne hisztizz, így tényleg olyan vagy mint egy csaj! Legalább várj meg!- ordította utána Tom, de Bill nem szólt vissza, sőt meg sem fordult, csak ment egyenesen és rövidesen eltűnt Tom szeme elől.
Tom egy darabig ott ült, de fázni kezdett és amúgy sem érezte értelmét a maradásnak.
A közeli buszmegállónál találta meg Billt. A váró üvegfalának dőlve álldogált.
-Mondhattad volna, hogy idejössz...- állt meg mellette Tom.
-Ne szólj hozzám kérlek!- mondta Bill, amint Tom a közelébe ért.
Igy hallgattak és a busz is lassan megérkezett.
Egész úton szó nélkül ültek egymás mellett a szinte teljesen üres járaton. Bill bámult kifelé az ablakon, Tom meg maga elé szintén ugyanúgy. Üres tekintettel. Valami szomorúság szállta meg belül. Nem akarta megbántani Billt, de úgy tűnt végképp elbarmolta a helyzetet. Pedig csak őszinte volt, még ha nyers és szókimondó is a stílusa, nem hazudott Billnek.
De mindegy...elrontotta...Mindig elront mindent...
Hazáig egy szót sem szóltak és amint beléptek a házba, Bill már ment is fel a szobájába.
Tom ledobta szétszakadt pulóverét a fürdőszobában a mosógép tetejére és felhúzta pólóját. Az oldala tiszta véraláfutás volt.
A kezére nézett, hosszú, véres horzsolás futott végig az alkarján.
-Estem volna nagyobbat, hogy szétmenjen az a hülye fejem...- mondta dacosan a tükörnek.
Nem akart otthon maradni, hiába volt már nagyon késő éjszaka. Nem tudott volna most nyugodtan befeküdni az ágyába és elaludni. Menni akart...mindegy hogy hova...
Gyorsan kivett egy másik pulóvert és nadrágot a szekrényéből majd kilépett a folyosóra. Nagyot dobbant a szíve, mikor látta hogy Bill szobájának ajtaja résnyire nyitva van és hogy fény áramlik ki a onnan.Tehát Bill sem alszik még és talán bocsánatot kérhet. Tom összeszedte magát és benyitott.
Bill az ágyban feküdt, lecsukott szemekkel, de mikor meghallotta az ajtó nyikorgását kinyitotta a szemét.
-Hova mész?- kérdezte álmos hangon.
-Passz....Járok egyet, de lehet, visszamegyek Andreas bulijába.- válaszolta halkan Tom és zavartan lesütötte a szemét.
-Azt mondtad, Andreas bulija unalmas...- ingatta a fejét Bill.
-Az is. Totál unalmas. De jobb lehetőség nincs. Most még nincs.- helyeselt Tom.
Végre rá mert nézni Billre és látta hogy ikre mosolyog, nem látszott már, hogy neheztelne rá és ez megnyugtató volt, Tom mégsem tudott megszólalni.
-Egész jól csókoltál meg...- mondta Bill váratlanul.
Tom hirtelen nem tudta mit mondjon. Jólesett neki és meglepte, amit Billtől hallott.
-Te sem panaszkodhatsz, tudod hogy húzd fel az embert...- támaszkodott az ajtófélfának, hogy zavarát elrejtse.
-Mert olyan vagyok, mint egy lány ugye...
-Hé...nem akartalak megbántani, azzal amit mondtam. Bocsáss meg, tudom hogy bunkó voltam...de hazudnék, ha azt állítanám hidegen hagyott és nem érintett meg, amit ma éjszaka csináltunk. - vágott Bill szavába gyorsan Tom és érezte hogy forróvá válik az arca.
-Elég érdekes volt...igen...és tudom, hogy nem akartál fájdalmat okozni...nem haragszom...felejtsük el a haragot!- Bill ismét lecsukta a szemeit.
-Köszönöm. Most azt hiszem, megyek.- Tom keze már az ajtó kilincsén volt, de még megállt egy pillanatra.
Elnézte Billt, ahogy fekszik a párnák közt és a lámpa fénye beragyogja az arcát, ahogy a haja szétterül az mintás ágyneműn. Ismét az a fájdalom volt a gyomrában, mint mikor tetőtől talpig végigmérte ikrét pár hónappal ezelőtt.
-Tudod mit Bill...egyszer majd közösen szállunk fel arra a buszra, ami a fények felé visz el minket.- mondta.
-Fények?! Amiket el akarsz érni a nagyvárosban?- kérdezte Bill félálomban.
-Igen. Magammal viszlek jó? Szeretném, ha velem jönnél...Hallod?
De Billtől nem jött válasz.
Elaludt.
Tom az ágyhoz ment és betakarta. De nem tudta csak úgy otthagyni. Elfogta a gyengeség és leült Bill ágyának szélére.
Csak nézte alvó testvérét. Percekig.
Közben meg hallgatta az éjjeliszekrényen ketyegő ébresztőórát és úgy érezte minden múló másodperccel többet jelent neki Bill.
Bill arcán átsuhant egy futó mosoly...mintha ezzel a mosollyal adta volna beleegyezését, hogy felül Tommal arra a buszra és együtt nézik majd a ragyogó nagyvárosi fényeket.
Tom végül felállt az ágy széléről és lekapcsolta az lámpát. Ismét az ajtó fele indult, de tudta hogy most már kimegy rajta és hagyja Billt aludni.
-Jó éjszakát Bill!- mondta még és kilépett a szobából.
Léptei halkan kopogtak le az emeletről és ugyanilyen halkan csukta be maga után az ajtót.
A házat pedig ellepte az éjszaka sötétje és csendje.