2016. december 23., péntek

Karácsony, rémálom

Tudom, hogy megint jó ideje nem írtam új részt és nagyon sajnálom, húzósak voltak az utóbbi hetek, hónapok. De már bele kezdtem az új részbe, amint tudom, posztolom.
Addig meg, fogadjátok nosztalgiával ezt a régebbi sztorit. Amit szeretettel ajánlok, Sophie-Anne blogger barátnőmnek, hálám jeléül, amiért mindig olyan gyorsan hozza a nagyszerű frisseket és mert egyszerűen imádom a Mirrort :D :D :D
Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!xxslashxx


Szerző:          xxslashxx
Cím:             Karácsony, rémálom
Korhat
ár:     18
Szereplők:    Gustav, Bill, Simone, Original Male Character
Műfaj:          slash
Figyelmeztetések: szexjelenet, F/F, under age erotica, first time, túlzott romantika, trágár beszéd
Publikálva : 2011.december 24.

- Komolyan akarod ? - kérdezte Gustav és gyengéden simította végig Bill vállát a takaró alatt, miközben lopva a fiú arcát nézte. Jó volt ez így, sejtelmes, csak az érzékeire tudott támaszkodni, hiszen nem látott semmit, mindkettejüket teljesen elfedte a takaró.
- A legkomolyabban. - bólogatott hevesen Bill.
Ahogy egymáson feküdtek nem ért össze a bőrük, még a ruháik is rajtuk voltak. Bill tetőtéri kis szobájának ablakain a függöny elhúzva, a szoba ajtaja kulcsra zárva. A földszintről felszűrődött valami karácsonyi dallam és mindketten hallották Bill édesanyjának hangját, amint valakivel telefonon beszélt, majd visszatért a konyhába, hogy az ünnepi vacsorát elkészítse. Kinnt már reggel óta megállás nélkül szakadt a hó, fehérré varázsolva a tájat. Minden olyan békésen tökéletesnek látszott, de a fiúk nem a karácsonyi készülődéssel voltak elfoglalva, sokkal inkább egymással és az első botladozó lépésekkel, amiket egymás felé tettek meg a testiség útján. Izgalmas volt így együtt lenni. Egymást épp hogy csókolni és épp hogy érinteni.
- Fogd meg...- kérte Bill.
Gustav beletúrt Bill sötét hajába, míg másik kezét végig futtatta barátja mellkasán, majd hasán és ügyetlenkedve igyekezett Bill férfiasságához közel férkőzni. Egy kézzel nem ment neki, elvette a másik kezét Bill hajától és így már könnyedén kibonthatta a nadrágot. Bill kérdőn és elvörösödve nézett rá. Gustav pedig ugyanilyen piros arccal nyomott egy apró csókot Bill szájának szélére. Érezte ujjai alatt Bill forrő bőrét, az ágyékánál lévő szőrt, minden levegővételnél megemelkedő testét és az izgalom járta át, félelemmel vegyülve. Egyszerre lelte ki a hideg és borította el az izzadtság. A gyomra ökölnyire zsugorodott és reszketett, mint aki majd meg fagy. Ott feküdtek az ágyban szorosan betakarva és elkalandozva egymás szemének megnyugtató színében. Furcsa helyzet volt ez mindkettejüknek. Gustav érezte Bill hímtagját a tenyerénél. Kőkemény volt, meleg tapintatú és lüktetett. Ugyanolyan volt, mint a sajátja. És Gustav, bár izgatott volt, finoman megmarkolta Bill férfiasságát. Bill halkan sóhajtott egyet és várta a következő mozdulatot. Gustav pedig, mint aki nagyon tudja a dolgát, elkezdte a bőrt húzogatni az érzékeny testrészen. Talán higgadtnak tűnt, de igazából fogalma sem volt, mit hogyan kell egy vele azonos neművel, csak az ösztönei vitték és azok súgták, mi lehet a helyes. Megpróbálta legyűrni a szégyen érzését, a tanácstalanság fojtogató gondolatát. Örömet akart szerezni Billnek, látni ahogy barátja élvezi a vele töltött perceket. Jó akart lenni. A mozdulatai pedig kínzóan és tanácstalanul lassúak voltak. Hogy zavarát enyhítse, Billhez hajolt és ajkaik bátortalanul találkoztak. Olyan rutintalanok voltak mind a ketten ! Nyelvük alig ért össze, és a szemüket nem csukták be. Bill felnevetett.
- Milyen ostobák vagyunk ! - suttogta remegő hangon.
Gustav elmosolyodott.
- Tudom...- és megsimogatta Bill láztól égő arcát, majd gyorsabb ütemre váltott át és eddigi lassú mozdulatai fokozatosan lettek ritmusosabbak. Billnek is tetszhetett ez a dolog, mert sóhajai egyre hangosabbak lettek és csípője Gustav kezének mozgásával egyszerre mozdult. Gustav nem mert Billre nézni, tette amit tett, a keze mind gyorsabb sebességben járt fel-alá Bill szerszámán és hallotta a hangos, már-már kéjesnek mondható nyögdécseléseket, miközben egy pontra fókuszált, Bill ágyának szélére. A ruhája rá izzadt és nehezére esett a levegő vétel, az ő férfiassága is kegyetlenül kemény volt már a nadrágjában. Megnyalta a száját és érezte az ajka felett gyöngyöző sós verejték cseppeket. Ujjai rettentő gyors tempót diktáltak és Bill csípője is őrülten gyorsan mozgott a keze alatt. Olyan volt, mintha áram járta volna át. Rekedt nyögései, ahogy Gustav nevét emlegette, pedig különös szédületbe vitte a fiút, aki még sosem tapasztalt ilyet. Ilyen ismeretlen, vad és féktelen erővel feltörő izgalmat. Jó volt hallani és még jobb lett volna látni, de nem mert oda pillantani, csak elképzelte milyen lehet Bill arca azokban a másodpercekben. A gerjedelem őt is mind jobban hatalmába kerítette, úgy érezte, elragadja az extázis Billel együtt. Váratlanul Bill teste megmerevedett, hangos kiáltás hagyta el ajkát és eddig Gustav hátán pihenő kezei lehullottak maga mellé. És csak kapkodta a levegőt remegve. Gustav érezte, hogy ujjait elborítja a forró, fehér anyag, ami megállíthatatlanul csordogál a lepedőre és a takaróra. Lassan húzta el a kezét Bill ágyékától és bizonytalanul dőlt le a fekete hajú mellé. Reszketett egész testében, a torka össze szorult, a szája kiszáradt és mindenét hideg veríték borította el. A tenyere ragadt és síkos volt, de nem akarta megtörölni. Furcsa büszkeség töltötte el. Ezt ő csinálta, ő vitte el Billt egy ismeretlen helyre, kettejük titkos világába. Most először és remélhetőleg nem utoljára. Bill lejjebb hajtotta a takarót és pulóvere ujjával megtörölte vizes homlokát. Még mindig nagyon zihált, haja kócosan terült szét a világos mintájú ágyneműn.
- Hát ez...- dadogta és mikor Gustav fél szemmel rásandított, egyszerre nevették el magukat.
- Ez marha jó volt...- fejezte be a mondatot Gustav. De akkor már nem nevettek. Halálos csendben feküdtek egymás mellett és bámulták a plafont. Még egymás szapora lélegzetét is hallották és valószínűleg zavarban voltak az előbbiek miatt. Való igaz, Gustav sem igen tudta magában helyre tenni zűrzavaros érzelmeit Bill felé. Volt, hogy szimplán barátian viseltettek egymás irányában, de ez egy másodperc alatt változott át valami mássá. Előfordult, hogy közösen hallgattak valami zenét és a dalszöveget kiabálva ugráltak Bill ágyán, itt a szobájában, aztán hirtelen elcsendesültek, mindketten abba hagyták az ugrándozást, leültek és mosolyogva bámulták egymást, míg a háttérben hangosan szólt a zene. A kapcsolatuk a végletek kimeríthetetlen sokaságának látszott.
Bill és Gustav ismeretsége elég új keletű volt, szeptember közepén, vagy végén találkoztak a magdeburgi középiskolában. Gustav legelőször talán a loitschei iskola buszról leszállva látta meg és el sem bírta dönteni melyik nemhez tartozik, mikor azonban megtudta hogy fiú, le merte volna fogadni, nem normális. Bill elsős volt és eléggé feltűnő egyéniség. A fura frizura, a smink és a piercing miatt egyáltalán nem oda valónak látszott. Nem volt sok barátja, legtöbben megközelíthetetlennek, érthetetlennek és furcsának tartották, főleg a sportoló fiúk piszkálták, a tanárok is érdekesen álltak hozzá, de úgy tűnt Bill bírja a gyűrődést és az iskolát egy olyan helynek tekinti, ahova kötelező bejárni, de miután a tanóráknak vége, a kiközösítés és kérdő pillantások is megszűnnek. Egy iskolai gyűlés alkalmával, a véletlen egy asztalhoz sodorta őket és váltottak pár szót. Aztán többször össze futottak az iskola folyosóján, először csak köszöntek egymásnak, később már beszélgettek is. Gustav kellemesen csalódott a fiúban. Eddig azt hitte valami marslakó, akinek a gondolkodás módja merőben eltér a megszokottól, de világossá vált számára, hogy a nem mindennapi kinézet ellenére Bill is ugyanolyan diák mint a többi. Vagyis majdnem, mert új barátja érdekes pillantásait, kinyilatkoztatásait, nem mindig sikerült megfejtenie. És minél inkább agyalt rajta, annál inkább belebonyolódott a saját felkavarodott érzelmeibe. Mert mindent lehetett mondani, de hogy Bill hidegen hagyja, azt aligha. Ő is gyakran rajta felejtette a szemét és csak bámulta, arcának minden négyzetcentiméterét jól magába vésve. Tetszett neki Bill sötét és gondosan megcsinált haja, a nyakán lévő tetoválás, a szép alakú szemei, hosszú szempillái, a szemöldökében lévő fekete karika, a világos bőre. Arra gondolt, hogy ha Bill lány lenne, valószínűleg ő lenne a világon a leges-legszebb. Szerette hallgatni barátja hangját, izgalmasnak találta az öltözködését, hogy feketére festi a körmeit. Sok közös témájuk volt, nem unatkoztak egymás társaságában. Gustav boldogan ment Billel akárhova, megismerte a szüleit és ikertestvérét Loitschében, ahogy Bill is össze ismerkedett a Schafer családdal. Pár hét elteltével olyanok voltak, mintha évek óta barátságban lennének. Gustav érzései Bill felé, pedig viszonzásra találtak, amikor egy álmos hétvégi délutánon, Bill ágyán feküdve, egy unalmas filmet bámulva, őszintén beszélgetni kezdtek és kiderült, hogy igazából még egyiküknek sem csókolózott. Hogy Billnek még nem volt semmilyen tapasztalata, megdöbbentő volt Gustav számára, nehezen tudta ezt elképzelni róla. Ezen elviccelődtek egy darabig, aztán kínos csend lett hirtelen és Bill félve hajolt Gustavhoz.
- Kipróbáljuk ?! - kérdezte és olyan közel voltak egymáshoz, hogy Gustav érezte barátja forró leheletét a nyakánál. Idegesség költözött belé, de engedte, hogy Bill ajka lassan az övéhez érjen, ha csak néhány másodpercig is. Talán akkor és ott vette kezdetét nem mindennapi kötelékük, ami egyre inkább a veszélyesen abnormális felé haladt, ahogy a hetek teltek. A félénk, bátortalan cselekedetekből tapasztalatlan, de annál izgatóbb érintések, csókok lettek. Bár volt még mit tanulniuk e téren, de egymás legjobb tanítóinak bizonyultak. De Gustav őrlődött. Nem tudta, mi ez az egész. Csak azt sejtette, hogy nagyon nem helyes, ez már homoszexualitás. Ettől elborzadt és számtalanszor elhatározta, hogy ezentúl erős lesz, visszafogja magát. Az iskolában ez könnyű is volt, úgy elmenni Bill mellett, hogy alig köszön neki, csak a szeme sarkából figyelni őt a folyosón, vagy tálcája felett az étkezőben. Az iskola falai között nem volt a homlokára írva, hogy mit érez, hogy a szíve vadul dobog Bill látványától és majd kiugrik a torkán az izgalomtól, hogy a vére ezerrel száguld. Viszont ha, ellátogatott Billékhez, vagy a fekete hajú ment hozzájuk, minden máris bonyolódott és Gustav szembe találta magát a benne egyre erősebben felszínre törő nemi vággyal, amit egy alig tizenöt éves fiú hozott ki belőle. És nem tudott mit tenni ellene. Minél inkább tiltakozott, annál jobban vágyott rá belül. És veszettül várta a péntek estéket, vagy szombatokat, hogy együtt tölthesse Billel. Mert ezen a titkos kapcsolaton túl, még egymás legjobb barátai is lettek. A határok pedig folyamatosan kitolódtak köztük, már nem csak csókok és kósza érintések voltak a szoba falai között. Mindkettőjük többet akart látni, érezni és átélni. Közeledett a téli vakáció és úgy egyeztek meg, hogy a szünet napjaiban teszik meg az első komolynak tűnő lépést, hogy igazán örömet okoznak egymásnak.
És ez most úgy látszott eléggé sikerült is, az egyik fél részéről legalábbis.
Pár perc hallgatás és mozdulatlanul fekvés után, Gustav elégedetten szemlélte, még mindig ragadósan csillogó ujjait és kimondhatatlan érzések repkedtek benne.
- Jaj töröld már le ! - nevetett Bill és Gustav felett áthajolva egy papírzsebkendőt adott barátja kezébe, aztán magára rángatta a takaró alatt térdéig tolt nadrágját. Gustav a zsebébe gyűrte a zsebkendőt és kikászálódott a feldúlt ágyból. Pulóvere nyirkosan tapadt a hátára. Az órájára nézett, sietnie kell, ha el akarja érni a hamarosan induló Magdeburgba tartó buszjáratot.
- Nem bontod ki az ajándékot ? - kíváncsiskodott Bill még mindig az ágyban fekve és Gustavot figyelve. Gustav az íróasztal szélén heverő becsomagolt, apró dobozra pillantott, amit Billtől kapott, majd kabátjába rakta.
- Majd otthon, a karácsonyi vacsora után. - felelte.
- Én is akkor bontom ki a tiédet és egész este rád fogok gondolni. Főleg éjszaka, mikor majd itt fekszem és magamnak csinálom...Egyszer...vagy többször...
Gustav vigyorogva fordult Bill felé, aki fekete tincsei alól sokat sejtető mosollyal pislogott rá.
- Ne mondj ilyeneket...Nem illik...- mondta fülig vörösödve.

- Tudom...- helyeselt Bill és felült az ágyon. Gustav közben magára kapta a kabátját.
- Lassan mennem kell. - mondta.
- Biztos nem maradsz itt éjszakára ? A szüleim örülnének és Tom is hamarosan haza érkezik. Hallgathatnánk zenét, beszélgethetnénk, aztán ha mindenki lefekszik aludni, megismételhetnénk az előbbit. Mi lenne, ha most én csinálnám ugyanezt veled ? - Bill Gustavhoz sétált és megállt közvetlenül a háta mögött. Gustavot melegség csapta meg, ahogy barátja csípőjét megérezte a derekánál. Már a gondolat is forró vágyakat ébresztett benne és szerette volna, ha ő is részese lehet annak, amit Bill élt át, szívesen maradt volna, de karácsony volt, a család ünnepe.
- Nem lehet. A szüleim várnak, már a fát is biztos feldíszítették és a nővérem is ma érkezik haza. - mondta nagyot sóhajtva.
Mióta Gustav nővére elköltözött otthonról, hogy a saját életét élje, Gustav lett az egyetlen gyerek a családban. Édesanyja mindentől óvta és néha már-már túlzottan is elhalmozta a szeretetével. De Gustav örült, hogy így törődik vele, szerette ha szerették és nem tartotta ezt olyan súlyos tehernek.
- Akkor csak még egy kicsit maradj ! Addig amíg...- és Bill keze finoman elsiklott Gustav nadrágja felett.
- Amíg ? - kérdezett vissza Gustav és megmarkolta Bill csuklóját, majd maga felé fordította a fiút.
- Amíg megnézem, mennyire vagy izgatott...- válaszolta szemérmesen Bill és pirosság jelent meg az arcán.
- Mintha nem tudnád...- húzta el a száját Gustav. Rá volt írva mennyire bepörgette a nemrég átélt esemény, még a hatása alatt állt, és bár nyugodtnak tűnt, nagyon nem volt az. A gyomra még mindig fájt és szédült kicsit, remegések futottak végig minden tagján és férfiassága kemény volt.
- Szeretném látni. - jelentette ki Bill szemlesütve és kiszabadította karját Gustav ujjai közül.
- Még én sem láttam a tiédet. - jegyezte meg Gustav és mosolyogni kezdett, de csak hogy elfedje mind nagyobb izgalmát. A torka kaparni kezdett és égett az arca, mintha beteg lenne, lázas és szokatlan gyengeség szállta meg.
A fekete hajú az ajkába harapott.
- Tényleg nem, de a kezedben tartottad...
Gustav szíve nagyot dobbant, az ágyéka lüktetett és tudta, nem lesz jó vége, ha itt kísértik a sorsot Billel. Így is szerencsés, hogy Bill édesanyja nem jött fel az emeletre.
- Most már megyek.- mondta nem oda illően és elindult az ajtó felé. Bill csalódottan követte és kelletlenül nyitotta ki a kulcsra zárt ajtót. Szó nélkül ballagtak le a földszintre, ahol már teljes karácsonyi káosz uralkodott. Fahéjas sütemény illat úszott a levegőben és karácsonyi zene szólt, a nappali közepén mindenféle dobozokban ott csillogtak a díszek, az egyelőre csupasz fa még a sarokban állt. Simone, Bill édesanyja mosolyogva jött ki a konyhából.
- Nem vagytok éhesek fiúk ? Gustav, vegyél bátran süteményt, most készült el ! - mondta kedvesen, a konyha asztalon lévő édességre mutatva. Gustav az asszonyra nézett, és arra a megállapításra jutott, hogy Simone mosolya ugyanolyan mint Billnek.
- Köszönöm, most nem kérek...
- Gustav indulni készül...- vágott közbe Bill szomorúan.
- Máris mész ? De kár, pedig azt hittem velünk vacsorázol. Nemsokára érkezik Tom és Gordon is...- ingatta a fejét Simone.
- Megy a buszom, indulnom kell. - mondta Gustav és tett néhány lépést a kijárat irányába.
- Bill mindig azt mondja, remekül érzi magát veled. - szólt utána Simone. Gustav megállt és Billre pillantott, aki nevetve bólogatott és Gustav tudta, teljesen máshogy értelmezi Simone szavait.
- Én is jól érzem vele magam. - nyögte ki dadogva és hirtelen melege lett.
- Hát akkor, kellemes ünnepeket Gustav. - búcsúzott Simone és eltűnt a konyhában. Gustav felvette a cipőjét és fejébe húzta fekete Metallica feliratú kötött sapkáját.
- Kellemes ünnepeket. - mondta ő is Bill anyjának és megvárta, míg Bill magára kap egy fekete pulóvert, majd szélesre tárva a bejárati ajtót kiengedi őt. A hideg levegő csípősen vágott Gustav arcába.
- Szakad a hó...- jelentette ki, ahogy elé tárult a teraszról a hórengeteg. Minden végtelen fehérségnek látszott, aminek se eleje se vége. A sűrűn szállingózó hópelyhek szinte világítottak a délutáni sötétségben.
- El fogsz ázni. - mondta halkan Bill. Gustav erre felvette kabátja kapucniját.
- Csak nem...- és lassan indult el a majd bokáig érő hóban. Bill követte. Kisétáltak a ház elé. Az utca teljesen kihalt volt, zöld-sárga-narancsos fényű karácsonyi izzók pislákoltak egy kevés fényt adva a szitáló hóban.
- Mikor jössz legközelebb ? - kérdezte Bill.
- Karácsony után, a két ünnep közt, ha neked megfelel. - válaszolta Gustav.
Bill fájdalmas képet vágott.
- Az egy örökké valóság lesz...
Gustav szívét megmelengette a fiú kijelentése.
- Meglátod eltelik hamar, kibontasz pár ajándékot, jönnek a rokonok és tele tömöd a hasad karácsonyi édességekkel. Mire ezeken végig mész, én is itt leszek. - biztatta Billt, de a hangja elcsuklott és ott bújkált benne a szomorúság. Szeretett a családjával lenni, de most valahogy nem akart felülni a Magdeburgba tartó járatra.
- Ha te mondod...- vont vállat Bill, aztán körbe nézett és látván, hogy üres az utca, nem jár arra senki sem, magához húzta Gustavot és ajkát szomjasan nyomta Gusav ajkára. Még mindig nem tudtak rendesen csókolózni, még mindig elég ügyetlenek voltak és még mindig cinkos mosolyra húzódott mindkettejük szája, alighogy nyelvük találkozott. Aztán gyorsan szétváltak és nézték egymást az egyre jobban szakadó hóban. Gustavnak akaratlanul is bevillant a Bill szobájában eltöltött mámoros délután, ahogy érintette barátja hímtagját és ahogy Bill reagált, ahogy felnyögött és ahogy a teste mozgott az ujjai alatt. Az izgalom egyre jobban kínozta. Homlokát Bill arcának döntötte és csak nyelt nagyokat. A torka teljesen száraz volt, de mondania akart még valamit.
- Bill...Őrültek vagyunk, de tudnod kell, hogy nagyon jó volt, amit ma csináltunk. Úgy érzem, nagyon közel vagy hozzám és úgy érzem, ismerlek. Úgy, ahogy más nem ismerhet. Azt szeretném, ha te is ilyen közel éreznél magadhoz és tudnád, én mindig ott leszek, ha szükséged van rám...Nekem sokat jelentett ami ma történt. És te is sokat jelentesz Bill...Hihetetlen...már attól felizgulok, ha kimondom a nevedet...Én azt hiszem, úgy érzek irántad, ahogy nem szabadna...Én úgy érzem sze...
- Hé, most már menned kell. A végén még lekésed a buszt ! - vágott a szavába Bill és Gustav szaporán szitáló hóban kimondott szavai hirtelen a semmibe vesztek. A törékeny varázsos hangulat, a remegő hangon kiejtett mondatok eltűntek a szürke felhős égen. Gustav megdöbbent, ahogy Bill kettévágva a vallomását, vissza rántotta őt a valóságba.
- Csak befejezem, amit mondani akartam...- kezdett volna bele ismét Gustav előbbi mondanivalójába, de Bill leintette.
- Arra most nincs idő. Itt hagy a buszod...
Hirtelen eddig ismeretlen feszültség született köztük.
- Nem mondasz semmit ?! - kérdezte Gustav reménykedve és alig hallhatóan, lábával a havat piszkálgatva. Bill lesöpörte Gustav válláról a hópelyheket.
- Mit mondhatnék ? Ha még sokáig itt állsz, hóember leszel...- és felnevetett. Gustav szerette ha Bill nevet, de most nem érezte úgy, hogy ez a helyzethez való lenne. Bill most olyan gyerekesen viselkedett, Gustav nem értette miért. Csak ő gondolta úgy, hogy a mai események közelebb hozták őket egymáshoz ? Billel egész téli szünet előtt azt tervezték, hogy átlépnek egy határt, és most hogy ez megtörtént, Bill nem abban a rózsaszín ködben botorkál mint ő ? Valamit félre értett ? Vagy túl hirtelen zúdította rá zilált érzelmeit Billre ? Talán nem volt még itt az ideje...
- Igen, ez elég valószínű...- bólogatott kábán és sarkon fordulva elindult a havas úton. Érezte Bill tekintetét a hátán, de nem fordult hátra.
- Gustav, hé Gustav ! Ne feledd az ajándékod ! És kellemes karácsonyt ! - ordította utána Bill, de Gustav nem fordult vissza, hogy legalább intsen. Elment a kedve és teli lett kétségekkel. Annyira várta már a karácsonyt, mert legbelül tudta, hogy ez az ünnep merőben más lesz, mint az összes eddigi. Most már ő is fontos egy embernek. Valaki gondol rá, mikor szenteste bontogatják az ajándékokat, várja, hogy ismét találkozzanak és talán álmatlanul forgolódik az ágyban éjszakánként a csókokra emlékezve. De most elfogta a kétely. Talán mindezt csak ő szeretné és Bill fele ennyire sem tartja fontosnak ami köztük van. Sokszor járt már így, érzelmei voltak lányok iránt, akik nem vették komolyan. És mikor már azt hitte ez örökre így marad, besétált az életébe ez a lányosan szép fiú, hogy felgyújtsa a szívét, felforgassa a vágyait, szembe állítsa saját magával, hogy aztán egy rosszkor kiejtett szóval megöljön benne mindent. Bill...Miért vágott a szavába ? Miért nem hagyta hogy kimondja amit akar és ezáltal könnyedebbnek érezze magát ? Félt, hogy nem tudja ő is ugyanezt, ugyanígy mondani ? Gustav volt annyira szentimentális, hogy éppen karácsony estéjén szerette volna kiejteni az egyik legszebb és legnehezebben bevallható szót. Billnél ez is olyan könnyen és egyszerűen jött volna. Pedig hát Bill fiú, és nem rég óta barátok...Mégis ez annyira háttérbe szorult...Mint minden annyira másodlagos volt akkor. Csak ketten voltak, meg a hóesés. És Gustavot a forróság öntötte el, elég volt csak Billre néznie. Akkor tűz volt benne, de most, ahogy gyalogolt az egyre csak szaporodó hóban, már szikra sem maradt. Csak nyomasztó magányosság.
A busz az orra előtt hagyta el a megállót. Nagy sebességgel húzott el Gustav mellett, aki tehetetlenül tárta szét a karjait az eltűnő jármű után nézve. A következő, és aznap egyben utolsó buszig még várakoznia kellett. Billékhez nem volt értelme vissza menni, ezért öt perc fagyoskodás után, úgy döntött hogy bemegy a buszmegállóval szemben lévő kocsmába. Szorongva nyomta le az ajtó kilincsét és lépett be a cigaretta füsttől nehéz levegőjű helyiségbe. Maga is elcsodálkozott, hogy a kocsma tele volt. A bárpultnál, az asztaloknál, a nyerő automatáknál mind-mind férfiak voltak italukat iszogatva. Gustav nem értette, hogy a szeretet és a család ünnepén, miért vannak inkább a kocsmában. Kért magának egy pohár üdítőt és leült az egyetlen üresen álló asztalhoz. A zenegépből szólt valami régi rock zene, a mellette lévő asztalnál kártyapartik folytak, hangoskodással keveredve. Gustav levette a fejéről a kapucnit és a kötött sapkát majd az asztal mellett lévő radiátornál megmelegítette elfagyott ujjait. Ki gondolta volna, hogy karácsony estéjén ilyen helyre is keveredik ? Még sosem járt itt. De Bill lehet hogy már igen... Dühösen felsóhajtott. Már megint Billen jár az esze ! Aki egyik pillanatban még alatta feküdt és reszketett az érintéseitől, a másik pillanatban pedig hülyeségeket beszélt és idétlenül viselkedett. És most nyilván boldogan eszi édesanyja süteményeit elterpeszkedve a kanapén és nem gondolva rá. Akárhogy is akarta, nem tudott nem haragudni Billre. A szíve fájdalmasan szorult el tőle és a rosszkedve csak fokozódott. Micsoda rémes karácsony !
- Hello, szabad ez a hely ? - hallott ekkor egy hangot és ijedten rezzent össze. Egy férfi állt vele szemben, kezében egy pohár itallal.
- Persze...- nyögte ki Gustav, amint vissza zökkent a jelenbe.
- Köszi. - és a fickó lazán lezöttyent az egyik székre, bele ivott az italába, majd Gustavra nézett.
- Ide valósi vagy ? - kérdezte kíváncsian és szélesen elmosolyodott.
- Nem. - rázta a fejét Gustav.
- Hát én sem, csak átutazóban járok erre. Amúgy Klausnak hívnak. - nyújtotta a kezét. Gustav zavartan kezet fogott vele.
- Én Gustav vagyok.
- Hihetetlen ez az időjárás, nem is emlékszem mikor esett így a hó utoljára...- a férfi letisztogatta havas kabátját és lekapta magáról a sapkát. Harmincöt-negyven év körüli pasas lehetett. Jól szituált, sportos. Barna rövid haja volt és kék kordkabátja. Gustav kényszeredetten elmosolyodott, nem nagyon akart beszélgetni az ismeretlennel. De Klaus nem vette zokon a hallgatását.
- Mégis mit keresel karácsony este ebben a lepukkant kócerájban ? Te is a magányos férfiak klubját erősíted ? - érdeklődött és cigarettára gyújtott.
- A buszt várom. - válaszolta Gustav.
- Akkor jó, megnyugodtam. Legalább van aki vár téged otthon. Bár velem is így lenne. - fújta ki a füstöt Klaus.
Gustav erre sem tudott mit mondani. Szaporán iszogatta a kóláját és szeretett volna már mihamarabb kinnt lenni a kocsmából. Zavarta a szemébe ömlő tömény cigaretta füst.
- Tudod, én elváltam. Már öt éve és csak alig-alig láthatom a srácaimat. Tré egy helyzet, rohadtul hiányoznak. De nyilván te nem is sejted, milyen ez. Biztos szerető családod van, olyan jó fiúnak látszol, akinek mindene megvan...- elmélkedett Klaus.
 - Jó fiúnak ? - meresztett nagy szemeket Gustav.
- Miért, nem ez a helyzet ? - kérdezett vissza a férfi.
Ekkor megszólalt Gustav mobiltelefonja, üzenetet jelezve.
- Elnézést. - mondta Gustav és elővette a készüléket. Feloldotta a billentyűzárat, hogy megnézze ki írt. Bill volt az, egy rövidke üzenettel. Gustav szíve nagyot dobbant és érezte a vért az arcába áramlani
" Remélem, elérted a buszt. Majd bontsd ki a csomagot. Fontos ! "
Gustav majdnem elmosolyodott, de aztán eszébe furakodott, ami nemrég történt és a rossz érzések ismét megrohanták. Egy gombnyomással kitörölte az sms-t és a telefont vissza rakta a zsebébe.
- A szerelmed írt ? - könyökölt Klaus vigyorogva az asztalra.
- Nem...- vörösödött el még jobban Gustav, mire a férfi felröhögött.
- Dehogyisnem ! Látom rajtad hogy szerelmes vagy ! - emelte szájához a poharát, majd nem várva, mit reagál Gustav, folytatta.
- Hát persze ! A szerelem...Először jól indul minden, rózsaszín köd, miegymás, de arról senki nem beszél, mi van a kezdetek után. Akarod tudni, mi a véleményem a szerelemről ? Lehet, hogy kiábrándítalak barátom, de a szerelem egy kibaszás. Vagy te szeretsz jobban egy kapcsolatban, vagy a másik, de olyan nincs, hogy mindketten egyformán szeretitek egymást. Kölcsönös vonzalom, ugyan már, hazugság ! Valaki mindig többet áldoz, többet elnéz, többet tűr és többet sír. És ha te szeretsz jobban, kurvára fogsz szenvedni...Én is így voltam, imádtam az ex nejemet, aki aztán jól átvert és kidobott !
Gustav gondterhelten felsóhajtott. Lehet, hogy egy tolakodó alak ez a Klaus, de talán igazat mond. Nincs is szerelem oda-vissza ? Talán neki is át kellene ezt gondolnia...Mert ha jobban szereti Billt, mint a fiú őt, pokolian rossz lesz neki. Páran már kihasználták, porig alázták és megtaposták a szívét, nem akar egy újabb csalódást. Gyorsan megitta a maradék üdítőjét és felpattant a székből. Klaus csodálkozva nézett rá, miközben elnyomta cigaretta csikkjét.
- Máris mész ?
- Nem akarom lekésni a buszt. - mondta válasz helyett Gustav.
- Szerintem rá érsz még, meghívhatlak valamire ? - invitálta Klaus.
- Köszönöm, de mennem kell. Viszlát. - és Gustav és sapkáját fejére téve, sietős léptekkel hagyta el a kocsmát. Ismét a csend fogadta amint kiért. A hó pedig még mindig kitartóan esett. Gustav átbotorkált a buszmegállóhoz és zsebre dugott kézzel álldogált a hideg kék égboltot szemlélve. Egyik ház felől karácsonyi dalok és vidám gyermekkacajok hallatszottak. Gustav vissza gondolt azokra az időkre, mikor még ő is kisfiú volt. Hogy tudott örülni az ajándékoknak, mennyire boldogan várta, hogy díszíthesse a fát és hogy segíthessen édesanyjának mézeskalácsot sütni. A legjobb lett volna gyereknek maradni örökre. Akkor csak az számított neki, hogy a családja szereti. Nem jó lassan felnőni és nem is olyan jó egy másik ember kezébe tenni a szív összes titkát, minden dobbanását. Lehet, hogy nem is olyan jó őszintén szeretni...
Fényszóró világított Gustav szemébe és rövidesen megállt előtte egy autó. Az ablak lehúzódott és az előbbi alak, Klaus vigyorgó képe jelent meg. Gustav nem hitt a szemének.
- Nem szállsz be ? - invitálta.
- Nem köszönöm, rögtön jön a busz. - válaszolta meglepődve Gustav. A motor azonban leállt és Klaus kiszállt a volán mögül. Egyenesen a fiú felé tartott.
- Ugyan már ! Majd én haza viszlek. Hol is laksz ? - makacskodott. Gustavnak nem tetszett a közvetlensége és hogy eléggé ittas is. Mit akar tőle ? Miért nem megy az útjára és hagyja őt békén ?
- Tényleg mindjárt itt a busz. - mentegetőzött.
Klaus egyre közelebb ment hozzá.
- A fiamra emlékeztetsz. Ő is ilyen szőke. Talpra esett kölyök....És van egy lányom is...A rohadt életbe, de hiányoznak ! Tudod te, milyen ha egész nap gürcölsz, hogy eltarthasd a családodat, aztán a feleséged közli, hogy már nem szeret, más kell neki és egyik napról a másikra elveszíted a családodat ?!
- Sajnálom...- mondta Gustav részvéttel teli hangon. Néhanapján az ő szülei is össze szólalkoztak és csúnya dolgokat vágtak egymás fejéhez. Gustav mindig is nehezen viselte a veszekedést, utálta a hangos és bántó szavakat, amikkel szülei egymást illették egy-egy vita alkalmával.
- Áh, mindegy ! Már úgysem lehet jóvá tenni...veszett ügy...Te Gustav, kedved meginni velem valamit ? Eljöhetnél hozzám. Olyan szar így karácsonyozni, rossz egyedül.
- Tessék ? - kérdezett vissza Gustav és fél szemmel az utcát pásztázta, hátha jár arra valaki, de a környék néptelen volt. Még a zsúfolt kocsma felől sem jött senki.
- Jól hallottad, kicsit iszogatunk, meg dumálgatunk, aztán ha nagyon akarod haza vihetlek, de ha nem nálam töltheted az éjszakát. Van helyem ám bőven...
A helyzet elég reménytelen volt, Gustav nem tudta, hogyan meneküljön ebből a szituációból. Aggodalom szorította a torkát és kezdett egyre jobban terhére lenni a férfi.
- Hiszen nem is ismerjük egymást...
- Még nem, de majd megismerjük. Na, pattanj be a kocsimba és menjünk ! - vágott a Gustav aggódó szavába Klaus türelmetlenül.
- Most inkább nem, otthon várnak...- húzódozott.
- Ez csak duma, hogy lerázz, így van ? Mi bajod van, félsz tőlem ? - érdeklődött Klaus és furcsán végig mérte Gustavot, aki hátrébb lépett, hogy növelje a köztük lévő távolságot. A férfi merő italszag volt és félelmetes csillogások látszottak a szemeiben. Nem volt természetes, idegesítő volt a részeg fecsegése.
- Nem. - hazudta Gustav remegő hangon, de a rémület jeges szorítása egyre erősebb lett a mellkasa tájékán.
- Nem is kell tőlem félni. Nem bántalak, semmi olyat nem teszek veled, ami nem jó... - mondta Klaus nyájasan és váratlanul végig simított a fiú vállán. Gustav gyomra össze ugrott és homlokára kiült az ijedtség hideg verítéke.
- Mit akar ? - kérdezte, de alig jött ki hang a torkán.
- Tegyük egymás karácsonyát feledhetetlenné...- mondta Klaus és keze már Gustav kabátjának gombjait súrolva tartott a fiú mellkasa felé.
Gustav számára világossá vált, amit eddig csak gyanított. Arca elsápadt és minden tagjában egy ösztön munkálkodott. A menekülésé.
- Ne...- nyögte erőtlenül, de Klaus meg sem hallotta, sőt határozott mozdulattal kipattintott egy gombot a fiú kabátján.
- Hagyjon békén ! - suttogta és lesodorta magáról Klaus tenyerét, aki csodálkozva bámult az arcába. Gustav tett hátra pár lépést, majd teljes erejéből rohanni kezdett.
- Most miért rohansz el úgy, kis barátom ? - kiabált utána röhögve Klaus, de Gustav meg sem állt. Nem nézte merre megy, csak szaladt, elhagyva a díszfényekben pompázó házakat, a hóval fedett kerítéseket. Elfordult balra és bevetette magát egy fás, erdős részre. Nem mert megállni, attól félt, hogy Klaus autója hamarosan feltűnik. Még maga előtt látta, a férfi kajánul nevető arcát és érezte magán izzadtságtól nyirkos tenyerét. Felkavarodott a gyomra. Szaporán szedte a lábait a sötét és kies fák között. A talaj csúszott és a nagy mennyiségű hó miatt, nem látta hova lép. Alaposan kifáradt, és még mindig úgy érezte, hogy Klaus bármikor rátalálhat, pedig kísérteties csend honolt az ágak között. Folyt róla az izzadtság, a tüdeje sípolt és nagyon fázott. Nem bírta tovább a futást, levegőért kapkodva állt meg egy pillanatra és hallgatózott, de nem hallott mást, csak a szelet, ahogy süvített és metszően az arcába fújt. Meg kell keresnie a kiutat, minél hamarabb ! Már koromsötét volt mindenfele, csak a hó világított, de kevés volt az a világosság. Gustav elővette mobiltelefonját és az első gondolata az volt, hogy felhívja Billt, hogy segítséget kérjen, de aztán büszkesége felül kerekedett és vissza süllyesztette zsebébe a készüléket. Hirtelen autó hangját vélte felfedezni a közelből, a fák kopasz ágai között halványan egy fényszórót is látott. A vér meghűlt az ereiben. Lehet, hogy Klaus az és őt keresi ?! Gustav szíve iszonyú ütemet kezdett diktálni és a félelmetől mellkasába szorult a levegő. El kell tűnnie ! Ismét elindult, de a sötétben nem vett észre, egy hóval elfedett, földből kiálló fagyökeret. Hasra esett. Arccal előre zuhant a hóba és rögtön erős fájdalom hasított a szemeibe. A szájába került hótól köhögve, fuldokolva fordult a hátára és érezte, hogy valahonnan folyik a vére. A fagyott talajon lévő jégdarabokkal felsebezte a homlokát és a forró vörös vér lustán csordogált végig a szemeinél, a száján át, lecseppenve a nyakánál. Alig kapott levegőt és zsibbadtság kerítette hatalma alá. Fel akart állni, de nem ment, megütötte az egyik térdét. A háta szörnyen fázott, ahogy a friss hóban hevert és tanácstalanul bámulta az eget. Vajon ez lehet a legsötétebb éjszaka ? A hópelyhek megállíthatatlanul szálltak rá és a vértől pirossá válva olvadtak szét az arcán. Gustav Billre gondolt. Mit csinálhat most ? Biztosan örül az ajándékainak, meglehet, már azt is megnézte, amit tőle kapott. Eszébe jutott barátja sms-e, hogy bontsa ki a neki szánt csomagot. A zsebébe nyúlt és kiemelte onnan a dobozt. Eltávolította az eséstől kissé eldeformálódott és hótól elázott csomagolást, majd kibontotta az abban rejlő fehér papírkartont. Könnyek szöktek a szemébe, mikor látta mit ajándékozott neki Bill.
- Istenem, a hógömb. - suttogta elcsukló hangon, mikor ujjai elsiklottak az üveg ajándék tárgy felett. Ez a hógömb állt Bill éjjeliszekrényén és Gustav mindig megcsodálta. Egy hegycsúcs volt az üvegben és Gustavnak a legelső perctől tetszett, ahogy meglátta. Mindig is szeretett volna egy ugyanilyet, de nem mert megkérni Billt, hogy adja neki. Gustav kivette a dobozból és megforgatta. A hold alig látszódó fényében nézte a gömbben kavargó fehér morzsákat, amik hópelyhekre emlékeztették. Aztán felfedezte a gömb szélén éktelenkedő repedést. Biztos amikor megbotlott, akkor törött el. Eltörött, de ettől még Gustav számára ugyanolyan értékes maradt. Bill olvasott a gondolataiban, a tekintetében és karácsonyra megkapta tőle. Honnan tudhatta, hogy mennyire tetszik neki a kis üveggömb, mikor egy szóval sem említette ? Talán félre értelmezte barátja mai viselkedését, rosszakat feltételezett róla és Bill is ugyanolyan szeretetet érez iránta, mint amilyet ő táplál a fiú iránt. Lehet, hogy Klausnak mégsem volt igaza, mikor azt állította, hogy nincsenek egyformán erős érzelmek. Mert mi van, ha igenis léteznek ?! És mi van, ha nem csak szavakkal lehet kifejezni őket ? Gustav úgy érezte, Bill így mutatta ki a szeretetét, hogy neki ajándékozta ezt a hógömböt. És most rajta a sor, hogy ő is bizonyítson !
Halkan felsóhajtott és vissza rakta az üveggömböt a dobozba, majd a dobozt a zsebébe tette. A térde már nem sajgott annyira, és a homlokán lévő vér is alvadni kezdett. Szédelegve tápászkodott fel a hóból és sántikálva indult el a hóborította fák között. Kicsit émelygett és átfázott, de tudta, valahogy ki kell jutnia az útra, vissza a házakhoz. És képesnek érezte magát arra, hogy megtegye. Mobilja segítségével fényt csinált, így világított. Sietett, ahogy tudott és rövidesen ritkulni kezdett az erdő, ismerősebb lett a környék. Amilyen hirtelen került a fák rengetegébe, olyan váratlanul keveredett is ki belőlük. Ismét feltűntek a jól ismert karácsonyi égőkkel felszerelt házak, díszes kerítések és Gustav kezdett kicsit megnyugodni. Úgy érezte, a karácsony csakugyan a csoda ünnepe, hiszen itt van, épen jött ki az erdőből. És ez valódi csoda... A buszmegálló előtt nem sokkal azonban, belehasított a félelem, mi van ha Klaus még ott áll és rá vár ? Megtorpant és a bokrok közül leskelődött. De nyomát sem látta a férfi kocsijának. Csak hatalmas hótömeg fedte el a tájat és semmi mozgást nem tapasztalt. Biztos elindult haza, mi értelme lenne, hogy itt szobrozzon ?!
Bicegve megindult a megálló irányába. Talán még van esélye elérni az utolsó buszjáratot. Ahogy közeledett a buszmegállóhoz, hangokat hallott és mintha a nevét kiáltozták volna. Zavartan kapkodta a fejét és másodpercekig semmit sem látott a hóeséstől, de aztán a hangok közelebbiek lettek és rövidesen feltűnt Bill. Gustav azt hitte rosszul lát, hallucinál. De nem, tényleg a fiú sietett feléje.
- Gustav ! - kiáltott neki és idegesen remegett a hangja. Gustav megállt és bevárta.
- Bill, mit keresel te itt ? - kérdezte csodálkozva.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Mikor elváltunk és beértem a házba, az órára néztem és láttam, hogy biztos lekésted a buszodat. Ráadásul utána jött Tom, aki a haverjaival autózott el erre és látott belépni a kocsmába. Írtam sms-t, de nem válaszoltál, rosszat sejtettem és benéztem, de nem találtalak ott. Nem tudtam hova mehettél. Azt hittem, bajod esett...Nem úgy volt, hogy haza mész ? - vonta kérdőre Gustavot Bill. És Gustav látta, hogy barátja milyen rémült és sápadt.
- Bill figyelj...- kezdte, de Bill ekkor észrevette a vért az arcán.
- Te jó ég, hiszen te megsérültél...- döbbent le és gyengéden megfogta Gustav karját, majd a fiút a megálló üveggel fedett padjai felé vezette. Gustav erőtlenül ült le és fejét neki döntötte a pad támlájának.
- Egy alak...A kocsmában találkoztunk. Utánam jött ide és azt akarta, hogy...szóval hogy menjek el vele...Nem voltak jó szándékai, láttam rajta...
- Úristen, de ugye nem bántott ? - kérdezte ijedt arccal Bill.
- Beszaladtam az erdőbe, ott elestem és beütöttem a fejemet...- hadarta el Gustav, és Bill semmit sem értett.
- Az erdőbe ?! Megőrültél ?! Tudod te, milyen veszélyes az erdő ilyen időben ?! Meg is fagyhattál volna, ha eltévedsz...
- Igen, ez nekem is megfordult a fejemben, de nem volt jobb ötletem. Az a fickó itt volt a buszmegállóban, azt hittem követni fog és...- dadogta Gustav és a szégyenérzés hatalmasodott el rajta.
- Én már jó ideje járom a környéket téged keresve, de nem láttam egy lelket sem erre...- vont vállat Bill.
Gustav csodálkozva nézett a fekete hajúra.
- A neve Klaus...Azt mondta átutazóban van. Kék színű kabátot viselt és sötét színű autóval volt...Te nem találkoztál vele ?
Bill szelíden rázta a fejét.
- Nem...De szörnyű lehetett ezt átélni...
Gustav szomorúan elmosolyodott.
- Most hülyének nézel, ugye ?
- Dehogyis. Ha azt mondod itt volt az a férfi, biztos így is volt. De most már eltűnt. Tudom, hogy nehéz, de nyugodj meg kérlek ! - csitította Gustav nagyon is felhevült kedélyeit. Gustav egy darabig hallgatott, majd elővette a telefonját, össze ráncolt homlokkal bámulta a kijelzőt, amin a pontos idő látszott.
- Micsoda borzasztó karácsony ! Még a legutolsó buszt is lekéstem Magdeburgba...Ezért otthon kinyírnak...
- Ne aggódj, kitalálunk valamit, hogy a szüleiddel karácsonyozz ! - vigasztalta Bill és ujjai egy másodpercre Gustav jéghideg kezéhez értek. Össze találkozott a tekintetük és melegség öntötte el Gustavot. Zavartan megköszörülte a torkát.
- Az ajándékod csodaszép, kitaláltad az egyik legtitkosabb vágyamat. Azt hittem nem ismersz eléggé, de tévedtem ! Köszönöm...- és újra elfutotta a könny a szemeit, gyorsan letörölte.
- Örülök, ha örülsz...- mosolygott Bill.
- Még szép, hogy örülök...- helyeselt Gustav.
- Viszont délután, mikor kikísértelek, mintha megbántódtál volna...- jegyezte meg Bill.
- Meg is bántódtam. Mondani akartam neked valamit és te nem hagytad. Közbe vágtál, mintha nem akartad volna meghallani, tudomásul venni. És ez rosszul esett. Mindennél jobban szerettem volna kimondani, hogy te is tudj róla, hogy érezd...
- Nem olvastad a levelet ? - vágott közbe Bill.
- Milyen levelet ? - értetlenkedett Gustav.
- Ami a dobozban volt, az ajándék mellett...
- Levél ? - hökkent meg Gustav és a zsebébe nyúlva kiemelte onnan a dobozt. Felnyitotta a tetejét és valóban egy gyűrött, apró papíros volt a hógömb mellé rakva. Akkor a sötét erdőben nem vette észre, de most az utcai lámpák sárga fényében már jól láthatóan fehérlett. Kikapta a dobozból és kettéhajtotta. A szíve máris felgyorsult, ahogy Bill betűit meglátta. A papírt a lámpa felé fordította és félhangosan olvasni kezdte a hótól kissé elmosódott sorokat:
" Ennek így kellett lennie, hiszek a sorsban. Biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is felém, már akkor is, mikor még nem ismertük egymást, mikor még nem is tudtunk egymás létezéséről. Emlékszel, először hol találkoztunk ? Azon az unalmas iskolai gyűlésen, egy asztalhoz kerültünk. Szerintem ez sem volt véletlen. Visszagondolva, olyanok voltunk akkor, mint két magányos madár, akik az égbolton egyedül repkednek és keresik az utat. De most már együtt próbálgatjuk a szárnyainkat és haladunk valami új út felé. Kicsit félek, mert ez az út szokatlan, és helytelen, de nagyon jó. Valahányszor megcsókolsz, mintha szárnyak lennénk a szívem helyén. Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak is nevezhetek. De megtaláltalak téged. Most már tudom, hogy vannak csodák, mert minden perc az, ha veled tölthetem. Lehet, hogy te is mondani akarsz valamit, néha így látom, ha rád nézek. De hadd legyek én az első, aki papíron kimondja. SZERETLEK ! Én ezt érzem, egyre erősebben...- Bill - "
Gustav még sosem olvasott ennél szebb vallomást. Nehéz csend telepedett rá, nem tudta mit mondjon, meghatódott, a sírás szorongatta. Annyi gondolat cikázott az agyában, égett az arca és a szíve majd kiugrott a mellkasából. Tudta, hogy szólnia kellene valamit, de ő nem tudott ilyen szépeket kitalálni, mint Bill ezért csak ennyit bírt kinyögni.
- Köszönöm, hogy szeretsz...
- Mindennél jobban. - bólogatott Bill.
- Én is szeretlek...- mondta még halkan Gustav és ültek még ott kicsit, nézték a havat, és egymásra pillantgatva ismerkedtek a szavak hatalmával. Nemsokkal később pedig már mind a szépen megterített karácsonyi asztal körül ültek. Bill szülei örültek, hogy Gustav mégis velük vacsorázik és nem kérdezték a miértjét, Gustav pedig jobbnak látta egy szót sem szólni a Klaussal történtekről. A hangulat oldott volt, nevetgéltek, viccelődtek, Simone pedig feltálalta a finom vacsorát.  Gustav szülei már úton voltak, hogy haza vigyék a fiukat, de Gustav nem akart még a haza térésre gondolni. Ki akart használni minden percet, ott akart lenni, ahol Bill és megfürdeni a mosolyában. Nézte Billt és az jutott eszébe, ő a legnagyszerűbb ember akit ismer és akit most ajándékba kapott az élettől, remélhetőleg hosszú időre. Vacsora után kimentek az udvarra és álltak a hóesésben, miközben jelentőség teljesen néztek egymásra,
- Olyan jó hogy itt vagy ! - suttogott Bill.
- Nekem is jó, hogy veled vagyok. - mondta Gustav és a távolban hócsatázó Tomot és Gordont nézte. Simone eközben egy pohár forró csokival a kezében állt a teraszon. Idilli kép volt. Tökéletes. És még mindig havazott.
- Beszálljunk hozzájuk ? - kérdezte nevetve Bill és ragyogó szemekkel figyelte, ahogy Tom és nevelőapja játszanak a sűrű hóban.
- Hát persze, tönkre teszem a szép frizurádat. - vigyorodott el Gustav és hirtelen mozdulattal megborzolta Bill kócos fekete haját.
- Na, azt megnézném ! - vágott vissza Bill és egy nagyobbacska hógolyóval megcélozta Gustavot, aki épp hogy el tudott hajolni a felé repülő hólabda elől.
- Ezért megfizetsz ! - nevetett fel Gustav és elkapva Bill egyik karját magával rántotta barátját a puha hórengetegbe. Mindketten tetőtől-talpig havasak lettek és fél percig csak köhögtek az arcukba zúdult hótól.
- Te megőrültél ! - söpörte ki a havat az arcából kacagva Bill. Tiszta hó lett a haja is. Gustav fölé könyökölt.
- Így vagy a legszebb...- mondta halkan és ajka vadul sóvárgott Bill csókja után, de tudta hogy most nem lehet, ezért csak a pillantásával simított végig barátja hidegtől kipirult arcán.
- Így, havasan ? - kérdezett vissza Bill.
- Így, boldogan. - felelte Gustav és hiába volt nagyon hideg, erős forróságot érzett a szíve tájékán.
Idegenek mentek el a ház előtt és vidáman pillantottak végig a hócsatázó társaságon.
- Boldog karácsonyt ! - mondták kedvesen.
Bill és Gustav egyszerre néztek fel a kerítésnél elhaladókra és csak össze mosolyogtak. Gustav bólogatott.
- Igen...Boldog karácsonyt ! - szólt a járókelők után, aztán Billre nézett.
- Boldog karácsonyt ! - majd talpra pattant és teljes hangerővel kiabálni kezdett.
- Boldog karácsonyt ! Boldog karácsonyt !
Már nem hitte azt, hogy ez egy szörnyű karácsony, sőt, Gustav azt gondolta, jobb ünnepet el sem tudott volna képzelni magának. Kívánsága elszállt a házak ablakai előtt, az ajtóknál, a kerteknél és hangját még jó ideig visszhangozta a környék.
Boldog karácsonyt mindenkinek